A Precíz Creator kft Kft több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik az Építőipari kivitelezések valamint a fémszerkezet gyártás terén így joggal mondhatjuk, tudjuk, mire van önnek szüksége.
Kik vagyunk mi a valóságban?
A PRECIZ CREATOR KFT. 2002-ben alapította Szűcs László és fia Ifj.Szűcs László. A cég bevételi forrásit Építőipari kivitelezésekből, fémszerkezetgyártásokból szerezte.
A nyereség folyamatos visszaforgatása a vállalkozásba lehetővé tette, hogy a cég az építőipar-fémipar minden munkafázisaihoz korszerű és kimagaslóan nagymennyiségű szerszámozást érjen el.
A Preciz Creator Kft. irányelveiben szerepel a vállalkozás folyamatos fejlesztése a piac mozgásának figyelése és azzal való lépés tartása.
A kft sokszínűségét mutatja az is, hogy teljes projekteket tud vállalni és azokat cégen belül végzi alvállalkozók nélkül.
2009 ben a Preciz Creator Kft. Szerződést kötött a tüzihorganyzást végző Nagév kft-vel így felkerült cégünk szolgáltatásai közzé a Bér tüzihorganyzás mely szintén a cég bevételeit növelte.
2010- ben A nagy érdeklődésre ill. az uniós mezőgazdasági projektekhez kapcsolódóan bevezettük az állattartási eszközök gyártását mely lefedi a szarvasmarha,juh,kecske teljes palettáját. eszközeink itatók,abrakolók,karámok,kezelőkalodák, és egyéb eszközök gyártását.
Termékeinkkel rendszeresen részt veszünk a szakkiállításokon.
2014-ben a Cégünk szerződést köt a BOSCH-al így hivatalos kereskedőként kínálhatjuk a cég termékeit.
2015-ben Meglapítjuk a BESTRENTAL Építőipari gépkölcsönzőt, ill. BOSCH szerszámgép értékesítést.
Sikerünk kulcsa a piaccal való lépéstartás a fejlődés és innovációk valamint kollégáink szakértelmében rejlik.
Mit kínálunk?
Tárgyalás – Szervezés – Irányítást – Akár generál kivitelezést – felszerelést,gépeket – Rugalmas problémakezelést - Megelégedést
A cég alappillérei!
Ügyfél-orientáció és tisztesség.
A Precíz Creator és dolgozóinak kötelesége minden esetben a törvényi előírásoknak megfelelően eljárni. Számunkra az jelenti a megelégedést, ha ügyfeleinket legjobb tudásunk és lehetőségeink kihasználásával, igényei teljes körű kielégítésével szolgálunk ki.
Együttműködés,nyitottság,rugalmasság
Könnyen elérhetőek és együttműködőek vagyunk. Rugalmasságot megoldó képességet biztosítunk minden esetre.
Kezdeményezőkészség és elkötelezettség.
Dinamikus, szellem vezérel bennünket. Elkötelezettek vagyunk, odafigyelünk, és szakszerűen kezeljük a problémát a megbízástól a megoldásig
Cégünk folyamatos fejlődése során elérte hogy nagy projektek fontos része legyen.
- Debreceni Repülőtér inkubációs létesítmény munkálatai
- RR. Donnelley nyomda építési munkálatai
- Debrecen Párizsi udvarház Teljes lakatos munkálatai
- Debrecen Kormányhivatal lakatos munkálatok
- Csarnokok-raktárak gyártása-építése 200m2 –től több ezer négyzetméterig bármilyen technológiával.
Építőipar:
Cégünk generálszintű kivitelezéseket tud vállalni az építőipar minden területén.
Épületek, csarnokok, irodaházak és egyéb munkálatok komplett kivitelezése cégen belül.
Néhány referencia:
Debreceni repülőtér inkubációs központ építőipari munkálatok
Debrecen Párizsi udvarház komplett Lakatosmunkái
R.R Donnelley nyomda bővítésének kivitelezése
Debrecen Kormányhivatal rekonstrukciós munkálatai STB.
Gépipar:
Lakatos üzemünk alkalmas mindenféle alkatrészek, gépek,szerkezetek ,épület elemek gyártására kis és nagyszériás üzembe is.
Hegesztőink röntgen alá is hegesztenek.
Hegesztési eljárások: AWI, MÍG-MAG , MMA
Anyaghasználatok-megmunkálások:szénacél,rozsdamentes és saválló acél,alumínium,
Minden munkatársunk rendelkezik rajzolvasási képességgel.
Építőipari Gépkölcsönző
Cégünk rendelkezeik saját építőipari gépkölcsönzővel ami szinte az egész építőipart lefedi eszközökkel az egyszerű gépektől az ollós emelők-ig
Alválalkozói munkatarsaink
Leterhelés esetén könnyen és rugalmasan tudunk partnereink segítségével megbirkózni a határidővel és a mennyiséggel.
-porfestők-oldószeres festők
-Lézeres , láng , és plazmavágó által darabolt anyagok
-Marás-esztergálás STB.
Cégen belül
Autocad Szoftverek alkalmazása
Programok írása cnc gépekre
Gépész és vill.mérnök munkatársak magas szintű rendszerek-hidraulika rendszerek,vezérlések tervezése kivitelezése.